Skip to content

Soul Harmony – Life Coach

Rólam

Life Coach | Relationship Coach | Soul Harmony with Bernadett

Bernadett vagyok, Kétnyelvű Életmód Tanácsadó és Mentor. Íme a történetem…

Magyarországon, a Balaton déli partján születtem és egy mesés, tóparti településen nőttem fel. Isten sok szépséggel és földöntúli békével áldotta meg ezt a vidéket. Otthonról magammal hoztam Angliába is a természetes víz közelsége iránti vágyamat, ezért a sziget déli, tengerparti részére költöztem, egy Portsmouth nevű városba.

A szüleim vidéki értékek mentén neveltek. Nem voltam elkényeztetett gyerek, az életre készítettek fel, arra, hogy bármilyen körülmények között megálljak a saját lábamon.

15 évesen a saját elhatározásomból a gimnázium nyári szüneteiben a vendéglátásban kezdtem el dolgozni a Balaton partján. Szabadnapjaimon pedig a kishúgomról gondoskodtam otthon. Ezen tapasztalatok már nagyon fiatal koromban megtanítottak arra, hogy szorgalommal és felelősséggel éljem az életemet.

Édesanyám mindig azt mondta: „Dettikém, azért van két füled és egy szád, hogy kétszer annyit hallgass, mint amennyit beszélsz”.

Megfogadtam a tanácsát és őszinte figyelemmel fordultam az emberek felé. Azt tapasztaltam, hogy szívesen hallgatom őket, őszintén érdekelt, hogyan érzik magukat, mi történt velük, milyen nehézségeik vannak, mik a terveik, a vágyaik és a céljaik. Ennek eredményeként keresték a társaságomat, szívesen töltöttek velem időt és rendszeresen kikérték a véleményemet.

Annyira élveztem, hogy törődhettem másokkal, hogy megérett bennem egy erőteljes igény arra vonatkozóan, hogy egyre többet tanuljak, majd a való életben tapasztaljak is az emberi viselkedésről, a verbális- és non-verbális kommunikációról, a tudattalatti hatalmáról, főként a paradigmaváltás módjáról és erejéről, a különböző személyiségtípusokról, agyunk és idegrendszerünk működéséről. Tanultam kognitív viselkedésterápiát és Neuro Lingvisztikus Programozást is.

A lányom és az Aszperger Szindrómája, valamint a többi neurodiverzitással kapcsolatos nehézségei okán váltam holisztikus terapeutává és Reiki mesterré, magam mögött hagyva az irodai munkakörnyezetet. Köszönhetően a korábban megszerzett tudásnak és két évtizedes élettapasztalatnak, a későbbiekben Angliában az oktatásban kezdtem sajátos nevelési igényű diákokat támogatni a tanulmányaikban épp úgy, mint mentális és lelki egyensúlyuk megteremtésében. Ezáltal betekintést nyertem abba a szociális és jogi gépezetbe, ami minden aspektusában támogatja a fogyatékkal élőket az Egyesült Királyságban.

Life and relationship coach Bernadett smiling warmly at her desk with a laptop, ready to help clients on their journey to self-discovery and soul harmony.
Bernadett, a Master Life & Relationship Coach at Soul Harmony with her daughter.

Az én életemben is voltak nehézségek, de én az életet és a boldogságot választom…MINDIG

Saját életem is megannyi lehetőséget kínált számomra személyes és szakmai fejlődésre egyaránt az elmúlt két évtizedben.

A lányom többféle neurodivez kondícióval találta szemben magát és akkoriban hazánkban szinte lehetetlen volt megbízható diagnózist felállítani.

A szakértők csak találgatni tudtak, így hatékony fejlesztési módszerek nélkül maradtunk.
Amikor a lányom másodjára is elvesztette a beszédképességét, a szakemberek közölték velem, hogy valószínűleg soha többé nem fog tudni beszélni. Azt is mondták, hogy soha többé nem fog tudni írni vagy olvasni.

Ebben a reménytelen helyzetben elhatároztam, hogy minden rendelkezésre álló forrást, oktatást, tanfolyamot felhasználva képezem magam a neurodiverzitással, pszichénkkel, elménkkel és lelkünkkel kapcsolatban. Ez a szerteágazó tudásbázis tette lehetővé számomra, hogy személyesen diagnosztizáljam a lányomat. Az akadémiai ismeretek elsajátítása mentén személyre szabott fejlesztési módszereket dolgoztam ki számára. Ahogy a fejlődése nyilvánvalóvá vált, a körülöttünk élő családok elkezdtek segítséget kérni saját gyermekeik nehézségei, majd később saját személyes és párkapcsolati problémáik kapcsán is.

A lányom ma két nyelven beszél folyékonyan, egyetemen kreatív írás szakon tanul Angliában és könyveket ír.

Amíg a legtöbb életmód tanácsadó úgy döntött, hogy ezt a hivatást választja, engem az élet választott ki, hogy életmód tanácsadóvá váljak

Tehát készen álltam rá, hogy elinduljak ezen a csodás, mások életét megváltoztató úton. Az otthon megszerzett tudást és tapasztalatot kamatoztatva először Spanyolország mediterrán partvidékén fogadtam a klienseimet, később pedig Angliában gyarapítottam a tudásomat, majd útjára indítottam kétnyelvű, ma már nemzetközi szinten működő életmód tanácsadó vállalkozásomat.

Miután több száz ügyféllel foglalkoztam és több ezer beszélgetést folytattam a világ minden tájáról származó, különböző hátterű emberekkel, felismertem, hogy három cél motiválja az embereket: a siker, valamint az egyensúly és a szeretet megtalálása.

Tanácsadásom Módszertana

Tanácsadói és mentori szolgáltatásaim személyre szabottak és exkluzívak, egyedi élményt és megoldásokat biztosítva. Holisztikus megközelítést alkalmazok a fejlődésed minden aspektusára vonatkozóan

Tanácsadásom nem pénzen, státuszon, vagy rövid távú, esetleg éppen divatos taktikákon alapul. Ehelyett arra fókuszálok, hogy segítsek neked rátalálni valódi önmagadra és felfedezni a saját megoldásaidat, melyek zökkenőmentesen beilleszthetőek az életedbe.

Közös munkánk során a szakmai tanulmányaimat és tapasztalataimat ötvözöm a Reiki Mesterként megszerzett spirituális érzékemmel és tudásommal együtt.

Bernadett offering dedicated online life and relationship coaching sessions, demonstrating her focused and professional approach.

Elsődleges célom minden esetben a nehézségeid, elakadásaid kiváltó okának beazonosítása. Ezt követően a céljaidra fókuszálunk. A konzultációk során átadok Neked minden olyan készséget és metódust, amelyek segítenek beteljesíteni mindazt, amit szeretnél

Az elmúlt 17 évben, mások támogatása folyamán azt tapasztaltam, hogy az emberek rendszerint hasonló kihívásokkal szembesülnek: kiégéssel, stresszel, szorongással, valamint önbizalom és az önszeretet hiányával. Sokan úgy érzik, hogy elakadtak és a legjobb erőfeszítéseik ellenére sem találják a kiutat. Idővel elveszítik az energiájukat és a szenvedélyüket, végül elfelejtik álmaikat és vágyaikat. Nehezen nyerik vissza a lendületüket az életükben, pusztán léteznek, ahelyett, hogy igazán élnék és teljes mértékben élveznék az életet.

A kapcsolatokat illetően megfigyeltem, hogy még ha a kommunikáció, a bizalom és a szeretet virágzik is egy kapcsolatban, az mégis meginoghat, ha a párok életéből hiányzik a meghittség és a szenvedély. Ha úgy képzeljük el a kapcsolatunkat, mint egy négylábú asztalt, ahol az asztal minden lába a kapcsolat egy lényeges területét szimbolizálja, mint a kommunikáció, a bizalom, a szeretet és az intimitás, akkor könnyen megérthetjük, hogy ha az asztal egyik lábát eltávolítjuk, akkor az még mindig funkcionálni fog. Azonban, ha már két lábát távolítjuk el, akkor biztosan felborul. A kapcsolatunkra ugyanez vonatkozik. Ha a 4 alapvető funkció közül kettő nem működik, a kapcsolatunk biztosan tönkremegy.

Azt is felismertem, hogy azok a szülők, akik elfogadják az önképzés szükségességét és következetesen alkalmazzák gyermekeik számára a személyre szabott fejlesztési módszereket, bármilyen kihívást le tudnak győzni, és elérhetik a kívánt célokat gyermekeik életében. Ezzel szemben azok, akik nincsenek felkészülve arra, hogy naponta meghaladják önmagukat, azt tapasztalhatják az évek elmúltával, hogy gyermekeik felnőttek ugyan, azonban a nehézségeik és a problémáik megoldása hiányában, küzdelem az életük.

Amikor egy sajátos nevelési igényű gyermek nem sajátítja el a társadalomhoz való alkalmazkodáshoz és a mindennapi kihívások leküzdéséhez szükséges készségeket, gyakran szorongó, depressziós felnőtté válik, aki tele vannak félelmekkel és képtelen barátságokat kötni, vagy munkát találni az önálló élet reményében.

Személyre szabott mentorprogramjaim mankót nyújtanak számodra és 100%-ig biztos lehetsz abban, hogy minden eszközt megkapsz a szilárd alapokhoz, amelyek meghozzák a kívánt eredményeket!

MINDIG VAN EGY PILLANAT, AMIKOR DÖNTÉST HOZUNK. EGYETLEN PILLANAT,
AMI OLYKOR ÖRÖKRE MEGVÁLTOZTATJA AZ ÉLETÜNKET…
MOST ELJÖTT A TE IDŐD, HOGY MEGTEDD AZ ELSŐ LÉPÉST EGY SIKERESEBB ÉLET IRÁNYÁBA

Találj megoldást még ma!

Kezdjünk egy ingyenes konzultációval, hogy tisztázzuk, hogyan segíthetek Neked.

Elérhető vagyok telefonon és videóhíváson keresztül, vagy személyesen.

Chat megnyitása
1
Scan the code
Üdvözöllek! Miben segíthetek?